2012. március 8.

LENCSILÁNY JÁTÉKA

Jó lenne, ha az én játékomra is lenne jelentkező, és főleg engem is kitennének játékügyből kifolyólag maguknál akár meghirdetésnek, akár oldalsávnak, és az is jó lenne, ha ezt megirnák.

Szóval Lencsilány játékot hirdetett, ahol kevés még a jelentkező, és mert két nyeremény is van közzéteszem a feltételeit: Tehát a szabályok csokorba szedve:
  1. E-mail küldése a történettel, vagy linkkel és a fotóval (mivanlina@gmail.com)
  2. Megjegyzés  hagyása, melyben leírod, melyik csomagot szeretnéd megnyerni
  3. Hírét viszed Facebookon vagy a blogodban, vagy ahol tetszik!
Az én két történetemet, amit a két nyereményért közlöm nem kell a spájzba menni.
Mindenki küzd valamivel sok apró dolog van ami sokadszorra sikerül, nem biztos, hogy a kreatív dolgok, vagy a főzés terén.

1.

Nekem van egy Anyukám, aki szakácsiskolát végzett, és a Nagymamámtól tanult főzni. Isteni leveseket, főzelékeket készít, és nemutolsósorban sütiket, nem is tudnám felsorolni hányfélét.
Valahogy úgy vagyok vele, mint Gombóc Artúr a csokival mindent szeretek amit főz, mint Artúr a csokoládét, legyen az kicsi, vagy nagy, tömött, vagy lyukacsos, rövid, vagy hosszú... stb.
Egy nagy hiba van az Anyukám főzésében, nem lehet mellette elférni a konyhában, mert mindig és mindent jobban, gyorsabban el tud készíteni...
Ezért Én a hazai ízek elkészítésének nemtudása mellett mentem annak idején férjhez, és sok-sok próbálkozásom volt ami elsőre nem sikerült, de olyan is megesett ami még másodjára sem.

A férjem lelkes közönség, mindent megevett, persze ami nagyon nem sikerült, lásd zöldborsófőzelék, az nem került az asztalra.

A főzés terén még azt sem tudtam, hogy mennyire kell kavarni az ételt, milyen hőfok szükséges hozzá, -mentségem  legyen, hogy régi apró gáztűzhely volt, az a sokat megélt, két férőhelyes,- nem is tudom, hogy lehetett azon főzni. A zöldborsófőzelék nagyon hiányzott, tisztán emlékszem rá, amikor egyeztettem hogyan kell elkészíteni, nem volt tiszta számomra, hogy liszttel beszórni, tejjel felereszteni, azt sem tudtam mennyi fokhagyma kell bele, mennyi só, esetleg cukor, de a kavarással és az állandó ottléttel volt a legnagyobb problémám, ezért a szép piros lábasom aljára égett az egész, szénné...
A kuka lett a második otthona...

2.
Második, -mesélnivaló,- próbálkozásom főzés terén az az 1-es volt, amit a lányom kapott, de én érdemeltem ki. Történt ugyanis, hogy a jó technikatanár palacsintasütést rendelt az órára, és két önkéntjelentkezőt kért, aki bemutatja a "szaporítást", vagy "higítást", a kutya se tudja már mi volt a szakszó.
Na itt volt a bibi, a kis nyolcadikos óriási örömmel hozta a hírt, Anya palacsintát fogok sütni, csak azt felejtette el mondani, vagy én kérdeztem rosszul, hogy beszéltek a szódáról és a szaporításról is.

Én a palacsintát tejjel készítem bár az ominózus 1-es után istibizti próbálkoztam szódás szaporítással is, sőt az uncsitesóm közölte, ő már beszélt olyannal aki csodálkozott rajta, hogy egyáltalán tej kell bele, szóval megy az szódásvízzel, olajjal is ha muszáj.
A gyermeke "jóhírére" én, mint Anya, és mint amolyan Tyúkanyó, -és persze rögtön ugró,- próbasütést rendezett, mindent megmutatott, beszerezte a hozzávalókat, s egy óriási szatyorba rakta, még tekerős habverőt is küldött, volt ott tej, liszt, tojás, pici só, cukor, olaj, tölteléknek való, szalvéta, keverős edény és már nem is tudom még miazistencsodája.

A receptet és a használati utasítást jól megfogalmaztam, figyelemmel a tűzveszélyre, a palacsinta gondos falapáttal történő forgatására, és minden közbejöhető szerencsétlen tévedésre.

Nagyon ügyesen próbasütöttünk otthon, majd a nyolcadikos másnap haza hozta a teli szatyrot  a felhasználatlan hozzávalókkal és egy óriási 1-essel, mert a szóda kimaradt, és a "szaporítás"-nak, vagy a "higításnak" az lett volna lényege. Palacsinta program ugrott, senki nem szalad el a büfébe fél liter kristályvízért, és a többi akárhány gyerek sem követelte, most pedig azonnal süssük meg a palacsintát, szaporítás nélkül.

Szóval aki valamely technika órára próbasütésre készíti fel a gyermekét, az jól, de nagyon jól kérdezze ki miről volt szó az órán, és ha véletlenül palacsintát kell sütni, akkor a szódát (vagy kristályvizet) ki ne felejtse, mert én szóltam....

És ha megkérdeznétek, a válaszom az, hogy nem, nem beszéltem a Tanárral, nem, nem panaszkodtam, elkönyveltem az 1-est magamnak és egy napig szaranyának... éreztem magam...

3 megjegyzés:

Isabel írta...

Ne haragudj, de már megkérdezem - régebben is megnéztem a blogodat és feltűnt, mennyire fontos neked, hogy nézzenek, tegyék ki a címedet a blogjukra, játsszanak, szavazzanak stb.
Érdekes a blogod és elég sokan vannak már - miért fontos a minél több? a minőség néha többet számít, hidd el, kedvesem. Már óceánt lehet a sok bloggal rekeszteni, van akinek száz ismerőse van és jobban ráér beszólni, játszani stb.
Hát miért olyan őrült verseny ez?
(még egyszer, ne haragudj, sok blogolónál látom ezt, hajsza a minél több követőért - de csak annak szólok be, akiket szimpatikusnak tartok - az én időm is kevés.
Puszi, ha nagyon megsértettelek volna, törölj ki, nem fogok megharagudni, megértelek. De ha megfeszülsz, akkor se attól lesz több olvasód, ha ezt ide folyton leírod. Mert nem attól függ.
Egy jó tanács (ha még elfogadod): próbálj nagyobb betűket használni, és kevesebbet írni! lényegileg fogalmazni. Lehet, hogy többet ér, mert visszautalnék arra, amit az elején írtam - dömping van blogjainkból! nálam sincsenek sokan, aki ott van, az számít és az éppen elég. Mitől lenne jó egy-két olyan ikon meg kattintás - csak önmagáért...?

ingyom bingyom írta...

Kedves Isabel!
Nem! Nem sértettél meg! Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed!
Csak próbáltam egy jó blogszülinapos játékot szervezni, és igen én sem érek rá mindig, hiszen dolgozom, és könyökkel kel küzdenem az internetidőért a családomnál.
A blogot levezetésként nyitottam, és minden írásom próbálkozás, szerintem még tart a gyakorló időm... :)
Igazából ilyen hozzászólást talán még nem is kaptam (mármint ilyen hosszút, és tartalmasat).
El fogok gondolkodni rajta, igazából igyekszem elég kevés lenni, de sajnos egy mániákus kinyilatkozó vagyok, ami a szívemen, az a számon, és valószínűleg több szót vetek a kibertérbe, mint amit az olvasók elbírnak. Én ilyen vagyok...
A nagyobb betűvel írást azonban lehet, hogy megfogadom.
A Te blogod igazán tetszik nekem, és bocsáss meg nekem szószátyárnak!
Üdv. Mariann voltam!

Isabel írta...

Mariann! köszönöm, egyébként is éreztem, hogy te egy nagyon jóindulatú lény vagy. Hasonlóan, én is küzdök a lényegre töréssel, ami csak mostanában sikerül úgy-ahogy. Már direkt erőlködnöm kell, hogy ne írjak a blogomra mindennap. De szerencsére most a regényem írása tölti ki időmet.
És láthattad, alig vannak a blogomon - de nem érdekes! el sem tudom képzelni, hogy napi húsz megjegyzésre ráérnék válaszolni, bele is diliznék, pedig én is szeretnék még több érdeklődőt látni. De sajnos, ez van netvilágban, mindenki így van vele. Mióta bejött ez az óriási lehetőség, látszik, mennyi embernek van igénye a társalgásra, no meg arra is, hogy elismerjék! ezt a hétköznapokbankevéssé kapjuk meg, szeretteink, ismerőseink nagyon fukarkodnak vele. Ha ez meglenne, sokan nem igyekeznének azt a külvilágból beszerezni.
Örültem, mikor megláttam az ikonodat a blogomon, köszönöm! nyugodtan be is írhatsz, hiszen nem feltétlenül nyugdíjas a téma, tán láttad is. Engem a mélyebb dolgok sokkal jobban érintenek, ezért óvtalak téged is a felszínesektől. Egyébként nem muszáj nagyítani a betűket, mert közben kiokosodtam, a képernyőn tudok nagyítani... Sok-sok puszi, Isabel