2013. december 31.

Augusztus Oklahomában

   
Hát ismét megnézhettem A DARABOT! 
Így nagybetűkkel. 
Igaz, hogy szegény Vallai Péter meghalt, és helyette Lukács Sándor játszotta az alkoholista, s az első 15 perc után eltűnő férjet, de akkor is nagyon jó volt!
Dicsérni lehet érte a szerzőt, egy bizonyos életérzés élethű kivetítéséért.
Azonban a legnagyobb dicséret a rendezőt, s a színészeket illeti.
Ez a darab szó szerint kiszívja minden erődet, amíg nézed,  már másodszor látom, s megint megkönnyeztem  a végén, előjött a katarzis. 
Igen kell hozzá papírzsebkendő is, csak úgy szorongatni, s a végén elhasználni.
Koncentrálsz s rájössz, hogy az életet úgy ahogy van meg kell élni, hogy minden percét kell élvezni, s nem is olyan kicsiny ez a világ.
Nagy igazságokra jössz rá, minden mondata visszaköszön valahonnét, hiszen minden relatív, s minden másképpen néz ki másnak a szemszögéből, vagy nézőpontjából. Mást gondol róla az idősebb, s mást a fiatalabb, s mást is ért meg belőle az idősebb, s mást a fiatalabb.
Rájöhetsz úgy igazán, hogy milyen rövid az élet, s mindenki tud valamit a másikról, a másik életéről titkairól, de korántsem mindent, s a történet darabjai másnál vannak.
Persze ez attól is függ, melyik mondatból mire asszociálsz. A legnagyobb drámai pillanatokban, amikor megáll a levegő, mindig jön valami beszólás, szabadszájúság, vagy trágárság,  s feloldja az egészet, komikussá teszi a tragikust, igazi fekete humorral. Vannak ismétlődő mondatok, amitől egyre jobban röhögsz rajta, mert bizonyosságot próbálnak bizonyítani vele, minél többször mondják annál idegesítőbb, annál nevetségesebb, vagy tragikusabb, attól függ ki mondja.
Igó Éva több mondatban többször is mondja a kisleánynak "milyen nagy a cicid", minél többször mondja annál jobban örülünk neki, szinte átsistereg ránk a leányzó idegessége, míg le nem csapja szegény a labdát, és helyre nem teszi a szabadszájú nagynénit.
Vagy Hegedűs D.Géza búcsúzójelenete, amikor vagy háromszor négyszer is elhangzik, "de ő azt mondta 15". Mármint 15 éves...
Vagy Gyabronka József bejövetele, amikor mindenki úgy üdvözli "te nagyon lefogytál", pedig dehogy.

Amikor Börcsök Enikő a harmadik felvonásban egyedül marad az anyjával (a többiek mind elmenekültek már), szinte egészen úgy is néz ki, mint a gyógyszerfüggő Mama.
Szegény megpróbál kontaktust teremteni a 20 évvel ezelőtti gimnáziumi szerelmével, majd rájön, hogy pongyolában van, a fején egy törülköző, és nem elég, hogy úgy néz ki mint a gyógyszerfüggő anyja, éppen egy cigit nyomott el, s nagy nyökögés után visszakozik, s kijelenti, hogy "elfelejtettem hogy nézek ki".

Tulajdonképpen tragikomédiának van meghirdetve, s az is, mert sírva röhögsz rajta, de néha neked is fáj, de nagyon. Mintha minden szereplő saját életéből is beleszőttek volna egy-egy mondatot.
Ez az élet, s nagyon magára ismerhet mindenki benne.
Nagyon ülnek a csendek, ropognak a poénok, kicsit szabadszájú, de érthető, és világos. 

Aztán mindenki hazamegy a saját kis kuckójába, s elgondolkodik, mint én.


Minden karakter nagyon jól megformázott, elkülönülő egyéniségek, mindenki a saját kis titkával, amik fokról fokra kiderülnek, három felvonás, s szerintem végig tudják fokozni, amikor már úgy gondolod, hogy ennél többet már nem bírhat ki egy család, jön még valami probléma, lesz még egy gubanc, vagy egy csavar, s megint rátesz egy lapáttal az élet.
Aztán a végén mindenki elmegy, mert nem bírják együtt.

Nekem nagyon tetszett, megnézném harmadszor is.