2014. december 7.

Töltött cukkini


Kerek, kicsi szív alakú cukkiniből készítette a kicsi leányom !

Hozzávalók:
4 db kerek cukkini,
1/2 kg darálthús (pulyka),
1 kaliforniai paprika kockázva (vagy 2 db kápia paprika kockázva) /apró kockára miszlikelve/
1 fej vöröshagyma,
1-2 zúzott fokhagyma,
2-3  evőkanál reszelt gyömbér,
2-3 ek. tejföl,
1 kis konzerv sűrített paradicsom,
só ízlés szerint,
bors ízlés szerint,
1 teáskanálnyi majoranna,
olaj a darálthús sütéséhez,

A cukkiniket félbevágjuk és kikanalazzuk a magját, s ha még kell a belsejét is, kb. 1-1,5 cm maradjon a héjvastagság.
A magon kívüli cukkini most nem került felhasználásra, de tulajdonképpen belekockázható a húsba.

A darálthúst előkészítjük, olajon kockára vágott vöröshagymát pirítunk, rátesszük a húst, kifehéredésig sütjük, majd hozzáadjuk a fokhagymát, apró kockára vágott paprikát, ízesítjük, a fűszerekkel, reszelt gyömbérrel, paradicsompürével, majd elsütjük a levét, ha túl száraz lett tegyünk hozzá pár kanál tejfölt, s töltsük meg a 8 fél cukkinit vele. Már csak reszelt sajttal kell megszórni és a sütőben rápirítani a sajtot. 
Teflonos sütőpapíros tepsiben sütöttük, 20-25 perc sütés elég neki.
A gyömbértől pikáns, s kicsit csípős ízű, nagyszerű étel !

Zacskós salátakeverékkel tálaltuk egyszerűen tejföllel leöntve, amire tekertünk egy kis borsos fűszerkeveréket.

Jó étvágyat!

20 dkg reszelt sajt a tetejére


Köszönöm Limara !


A Mikulás napján megtett túrám eredménye:
Végre megvan a két remekmű, lett dedikálás is.
Az örömsütés már megvolt előtte a Magyar Konyhában megjelent cikk alapján.
Köszönöm Limara !

A süti pedig a tepertős szilvalekváros csiga tésztája, diós, fahéjas cukros meggyes csigaként, és gesztenyés, meggyes kifliként végezve a dolgát.

A recept titkos, és jogvédett !

Azért vannak fázisfotóim még a sütés előtti állapotról.




2014. szeptember 4.

Doveri rakott spenót

Avagy parajos spagetti helyett rakott spenótos tészta egyéb tésztával, tojással, sajttal... :)

Nagyon egyszerű, kiadós és nem utolsó sorban nagyon finom





Hozzávalók:
Egy jó nagy jénai edény
1 zacskó (50 dkg) spagetti, vagy csavart tészta,
1 zacskó (azt hiszem 40 dkg) fagyasztott spenót,
4 dl tej,
2 ek olaj,
2 gerezd fokhagyma,
1 ek szárított zöldségkeverék,
1 tk só,
2 ek étkezési keményítő,
6-8 db tojás,
20 dkg reszelt sajt

Elkészítés:

Megfőzzük a tésztát, a parajos spagettihez spagetti illik, nekem jó volt az egyszerű csavaros tészta, amit kivajazott jénaiba ültetünk.

A spenótot kieresszük, az olajjal, szárított zöldséggel, fokhagymával meg 2 dl tejjel pároljuk, majd a másik 2 dl tejben elkeverjük az étkezési keményítőt és ezzel besűrítjük a spenótunkat.
Majd a kifőtt tésztára öntjük.
A tetejére merőkanállal (kicsi merőkanál) egyenként mélyedéseket nyomunk, majd beleütjük a nyers tojásokat.
A tetejére reszelt sajtot, esetleg szeletelt maci sajtot rakunk.
Forró sütőben addig sütjük, míg a sajt elkezd pirulni, közben a tojások is megfőnek.

Jó étvágyat.





2014. április 1.

Töltött padlizsán



Töltött padlizsán sütőben sütve
Zsófi módra


HOZZÁVALÓK:
4 nagyobb padlizsán
1 kg darált hús (tetszés szerint, most sertés volt,
2 fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
2 db paradicsom,
4 db kaliforniai paprika (piros),
10 dkg reszelt gyömbér (legalább 4 ek. reszelve),
2 teáskanál őrölt koriander,
1 tk. só,
bors ízlés szerint,
chili ízlés szerint,
a darált hús sütéséhez olívaolaj min. 2 evőkanál,
tetejére 25 dkg reszelt sajt (trappista)
Elkészítés:

Ha nem kapunk őrölt koriandert, akkor kőmozsárban összetörjük azt a két teáskanálnyit, minden hozzávalót apróra vágunk, a padlizsánok belsejét fagyis kanállal kikaparjuk azt is jó apróra vágjuk, a magja apró az is mehet bele. A padlizsán belseje kicsit oxidálódik (barnul) mire a töltelék belekerül, de ez a kész ételen nem fog látszani. 
A kaliforniai paprikák húsát nagyon apró kockára vágjuk, majd a hámozott paradicsom húsát is, a fokhagymát áttörjük a fokhagymanyomón, a gyömbért lereszeljük.

Az olívaolajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, majd hozzáadjuk a darált húst, és kifehéredésig forgatjuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, a gyömbért, zúzott fokhagymát, fűszereket, és rottyanás után addig pároljuk, amíg a levét egy kicsit elfőtte.

Ezek után megtöltjük vele jó púposan a fél kikapart padlizsánokat, sütőpapíros tepsire helyezzük őket, és a tetejüket megszórjuk jó alaposan reszelt sajttal.
200 C°-os sütőben 15-20 perc sütést követően légkeveréssel is sütjük még 5 percig, hogy a sajt teteje rápiruljon.

Főtt rizzsel lehet tálalni. Nagyon finom, illatos, büszke vagyok a kislányomra (24), nagyon finomat főzött.

JÓ ÉTVÁGYAT!





2014. január 21.

Csirkecombos egytál

a teljesség igénye nélkül...

Remélem nem túl béna a fotó, s látszik rajta mi készült.
Hétköznap nem sok ideje van az embernek kéne valami gyorsat, és könnyűt, hát ez sikeredett, nagyon egyszerű, a sorrendet be kell tartani, és finom puha csirkecombos egytálétel lesz belőle.


Hozzávalók:
4 nagyobb egész csirkecomb félbevágva,
1 bögre rizs (2,5 dl bögre),
3 ek. finom olaj oliva, vagy kukorica,
3 szál zöldhagyma,
3 sárgarépa,
1 fehérrépa,
só,
bors,
ha van a végén petrezselyemzöldje bele (nekem most nem volt.)

Elkészítés:
A csirkecombot jól megpucoljuk, kiszedjük a még meglévő tokokat belőle. A zöldségeket apró kockára vágjuk, a zöldhagymát félcentis karikákra.
Egy szép nagy lábasban az olajon megpirítjuk a sózott, borsozott csirkecombok mindkét oldalát fedő alatt, forgatva, majd amikor kis színe lesz, s van mit kaparni az alján hozzáöntjük a jól megmosott rizst, és a zöldségeket, átforgatjuk és felengedjük annyi vízzel ami ellepi meg még legalább egy ujjnyi.
Ha rotyog levesszük a legkisebbre a lángot jól megkavarjuk lapos végű fakanállal, és addig főzzük, amíg a rizs jól megpuhul.
A végén a hús is nagyon puha lesz, szinte leomlik a csontjáról. A zöldségektől meg nagyon finom íze lesz.
Elég gyorsan el is készül a rizs főzési ideje alatt.

Ha valaki csak rizzsel szeretné akkor 1,5 adag rizst tegyen hozzá, a fűszerek ugyanazok, már úgy is készítettem, s nagyon jó fűszer még hozzá a szárított zöldségkeverék.

Jó étvágyat hozzá.

2014. január 20.

Resztelt csirkemáj párolt sárgarépával, rizssel

Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemáj,
  • 3 ek. kacsazsír,
  • 1 nagy fej vöröshagyma,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 1 kisebb paprika, lehet piros is,
  • 1 ek. pirospaprika,
  • 2 ek. étkezési keményítő,
  • szárított snidling, (vagy friss zöldhagyma),
  • só, bors ízlés szerint

Répa körethez:
  • 1 kg kockára vágott sárgarépa,
  • 1 nagy csokor zöldpetrezselyem,
  • 3 ek. olívaolaj,
  • víz

A májat megpucoljuk, csíkokra vágjuk. A kacsacsíron üvegesre pirítjuk a kockázott vöröshagymát, rádobjuk a májat, majd kifehéredésig forgatjuk, rátesszük a zúzott fokhagymát a pirospaprikát, és a csíkozott zöldpaprikát (vagy piros),  szárított snidlinget, párszor átforgatjuk, és aláöntünk 1 dl vizet, készre főzzük, majd a két evőkanál étkezési keményítőt 1 dl vízzel csomómentesre kikeverjük, és a májhoz forgatjuk, amikor sűrűsödik már kész is van. A végén sóztam, borsoztam, bár ez a legújabb trend szerint már lehetséges az elején is, mert a máj mégsem keményedik...

A répát egyszerűen olajon megpároltam és fűszereztem sóval, petrezselyem zöldjével, igazán nagyon finom a rizs mellé.

A májhoz azért használok kacsazsírt, mert ha marad belőle azt össze lehet villával törni, és egy kis majorannával fűszerezve májkrémként eltenni.

Jó étvágyat hozzá!